Heti hírek - 14. hét

2016. december 9., 17:40

Az elmúlt hét hírei, sérülései.

2017-ben 4 mérkőzés lesz Londonban. A párosításokat kedden jelenti be majd a liga.

A Chargers az ESPN információi szerint élni fog az opciójával és követni fogja a Ramst Los Angelesbe már 2017-ben.

Sose érdekeljen, ki mit gondol rólad, ha szerinted értékes ember vagy, jó munkát végzel, meglesz az eredménye. Valami ilyesmi lehet Jeff Fisher észjárása is. A szurkolók kis híján tényként kezelték, hogy az idény végén elküldik a csapat éléről a vezetőedzőt, azonban az NFL hamarosan legtöbb vereségével rendelkező HC-ja újabb két éves hosszabbítást kötött a Los Angeles Rams-szel.

A Dallas Cowboys az első idei csapatként bejutott a rájátszásba.

Tom Brady megszerezte 201. NFL győzelmét is, amivel megelőzve Peyton Manninget és immár a legtöbb győzelemmel rendelkező irányító a ligában (rájátszás mérkőzésekkel együtt).

Robert Griffin III lesz a barnák kezdő irányítója a Bengals elleni mérkőzésen. Griffin a nyitó forduló óta sérüléssel bajlódott, de most megpróbálja első győzelme felé vezényelni a Cleveland csapatát.

Nem csak a Browns váltott irányítót az elmúlt héthez képest. A Jetsnél a hátralévő mérkőzéseken a tavalyi 4. körös Bryce Petty lesz a kezdő irányító Fitzpatrick helyett. Rossz hír, viszont, hogy nem Mangold fogja Petty kezébe adni a labdát. A támadófal vezére továbbra is boka problémákkal küzd, aminek következtében a csapat IR-re tette kiváló centert.

Danny Amendola (NE, WR) bokaficamot szenvedett el a Rams elleni győztes mérkőzés alkalmával. A csapat elsősorban a rájátszásra szeretné, hogy rendben legyen az elkapó, így biztos nem fogják siettetni a visszatérését. Ezt bizonyítja, hogy egy éves szerződést kötöttek Griff Whalen elkapóval mivel nagyon megfogyatkozott Brady célpontjainak listája. 

Josh Doctson a Redskins idei első körös elkapója nem tér vissza már a sérültlistáról idén. A csapat szeretné, hogy teljesen épüljön fel és a 2017-es szezonra legyen 100%-os.

Julius Thomas (JAX, TE) nehezen gyógyulgat hátsérüléséből, és elképzelhető, hogy idén már nem látjuk a pályán.

Ronald Darby (BUF, CB) átment az agyrázkódási protokollon, és újra játékra alkalmas azután, hogy nem játszott a hétvégi mérkőzésen. Percy Harvint (WR) azonban kevésbé zárt jó hetet. A csapat NFI listára tette a szebb napokat is látó elkapót akit lehet, hogy nem látunk többet a ligában.

Továbbra is gyarapodik a Minnesota sérültlistája. Harrison Smith könnyen lehet, hogy csatlakozni fog a csapat idei vezéráldozatainak listájára. A kiváló safety bokasérülés miatt erősen kérdéses, hogy vissza tud-e még idén térni a pályára. A legveszélyesebb támadó Adrian Peterson pedig csak abban az esetben tér vissza még ebben a szezonban, ha a Vikings harcban marad a rájátszásért, aminek elérése még messzebb kerülhet a csapattól Smith esetleges kiesésével. Jó hír viszont, hogy Mike Zimmer vezetőedző a hétvégi Jaguars elleni meccsen ismét visszatérhet a pálya mellé.

Finoman fogalmazva sem volt szerencséje a Bucs elkapójának Cecil Shortsnak. Shorts brutális térsérülést szenvedett és szakította el az ACL, MCL, PCL szalagját is San Diegoban a hétvégén. Hosszú kihagyás vár az elkapóra, de elmondása alapján vissza akar térni a felépülése után a ligába. Jó hír viszont a csapat futószekciójának, hogy az IR-ről várhatóan aktiválják majd Charles Simst (RB).

Jason Pierre-Paul a Giants passz siettetője nagyjából 6 hétre biztosan harcképtelenné vált egy műtét miatt.

Akár három kulcsjátékosát is nélkülöznie kell majd a hétvégén az Atlanta Falconsnak. Jake Matthews bal oldali tackle, Mohamed Sanu és Julio Jones (WR) játéka is kérdéses a hétvégre. A legnagyobb esély Julio játékra van. Akad azonban jó hír is a csapat háza tájáról. A csapat 28 éves cornere Robert Alford most kötött 4 éves szerződéshosszabbítást a csapattal 38M dollár értékben.

Kiko Alonso eltörte a hüvelykujját a Ravens ellen, amit azonnal meg is műtöttek. A remek szezont futó linebacker azonban két napra a műtétre már részt vett az edzéseken, a játéka azonban még kérdéses.

Earl Thomas (SEA, S) szezonjának vége miután sípcsonttörést szenvedett el a Panthers elleni mérkőzésen. Műteni azonban nem kell a játékos lábát, ami jó hír a felépülése szempontjából.

Julius Peppers a Packers pass rushere immár 142.5 sackel áll, amivel az ötödik helyre lépett fel a liga örökranglistáján. A lassan 37 éves Peppers szerződése a szezon végén lejár, de a játékos nem zárta ki annak lehetőségét, hogy játszani fog még jövőre is valahol.

Szintén Packers, a csapat támadófalába lassan visszatérnek a hiányzók. A három mérkőzés óta hiányzó guard T.J. Lang (G) és az öt meccs óta sérült J.C. Tretter (C) is újra edzésbe állt. Rossz hír viszont, hogy Nick Perry a csapat házi sack listáját vezető passz siettetője kézműtét miatt határozatlan időre kidőlt a sorból.

Luke Kuechly limitáltan újra edzésbe állt, és halad az agyrázkódási protokollon.

Jó hír az amúgy is remek szezont produkáló Raidersnek, hogy az idén még egy percet sem játszó Mario Edwards Jr. (DE) újra edzésbe állt, és a 15. fordulóban a Chargers ellen már lehet, hogy játszani is tud.

Marcel Reece (FB), az Oakland korábbi ProBowl játékosa a Seahawks csapatához szerződött miután a csapat kezdője Tukuafu még mindig nem ment át az agyrázkódási protokollon.

A Denver Broncos IR listára tette Kapri Bibbst (RB), hogy helyet tudjanak csinálni a frissen szerződtetett Justin Forsettnek (RB). Egyéb hír a Broncos háza tájáról, hogy a csapat bizakodó Trevor Siemian hétvégi játékát illetően.

Az elmúlt két mérkőzését kihagyó Eagles futó Ryan Mathews újra játékra alkalmas.

Jordan Reed (WAS, TE) szintén visszatérhet a pályára egy meccses pihenője után.

Egészen friss hír, hogy a hajnali rangadón megsérülő Derrick Johnsonnak (KC, LB) achilles repedése van. A kihagyás mértékéről még nincsenek hírek. Ugyancsak a hajnali mérkőzésen sérült meg az ujja Michael Crabtree (OAK, WR) is.

Mike Pennel (GB, DT) újabb négymérkőzéses eltiltást kapott tiltott szerek használata miatt. Pennel első körben 10 mérkőzést kapott, mint visszaeső, de felebezett az ítélet ellen és a liga 4 mérkőzésre redukálta a büntetést. Pennel mellett D’Qwell Jackson (LB) szintén 4 meccses eltiltást kapott. A Colts játékosát tiltott teljesítményfokozó szerek használata miatt meszelte el a liga.

Eltiltásból visszatérő játékosok is akadnak: letelt az eltiltása Jason Jonesnak (MIA, DE) és Trent Williamsnek (WAS, LT) is.

Friss sérülés miatt továbbá kérdéses a hétvégi játéka: Michael Thomas (NO, WR), Mark Ingram (NO RB), Terron Armstead (NO, LT), Dorial Green-Beckham (PHI, WR), William Gholston (TB, DE), Chris Ivory (JAX, RB)

 

Egyéb IR-re került játékosok:

Rob Gronkowski, akinek a már megírt hátsérülése miatti műtéten kellett átesnie

Jay Cutler

D.J. Hayden (OAK, CB)

Josh Hill (NO, TE)

Kevin Dodd (TEN, DE)

Demetri Goodson (GB, CB)

Armonty Bryant (DET, OLB)

Brandon Pettigrew (DET, TE) (NFI lista)