Politika

35 feliratkozó

 
17 napja
Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 15 012 — Aki NER az nyer!
Ez így általánosítás. Van amikor rinyálás a rinyálás. A "minden politikai erő szar, mindenki lop, itt választani sem érdemes, úgyis megette a fene" az rinyálás. Meg az is, ha elviszi a házamat a vihar, aztán szidom a világot, mert nem kötöttem rá biztosítást. De az nem, ha elvárom, hogy a mentő gyorsan és a megfelelő kórházba vigyen, ahol gyorsan és megfelelően ellátnak. Mert befizettem az adómat, hogy elvárhassam. És erre nem az a megoldás, hogy vegyem meg magánegészségügyben is még egyszer a szolgáltatást. (Legalább az alapszolgáltatást.) Oktatásügyben hasonló a helyzet. És a piaci versenyben is. Az adómat többek között azért fizetem, hogy olyan szabályozók és olyan piaci környezet legyen, amiben nincs olyan, hogy minden 3. pályázaton eleve el sem indulok, mert tudom előre, hogy ki lesz a nyerő...
peterk2005
És mi a megoldás?
Mert -bántás nélkül mondom- amíg nem mondasz életszerű megoldást megvalósítható metodikával, addig az biz’ csak rinyálás.
És nem az a megoldás, hogy “há’ ne így legyen”. Az mondjuk a cél. Mi az út?
Sobri Jóska
Nem kell feltalálni a melegvizet. Európában van egy csomó ország, ami -hasonló adottságok mellett- sokkal jobban működik mint a mienk, megvannak a kipróbált, működő modellek.
Jan
Mondjuk melyik?
Azokra gondolsz, melyeknek van 40 vagy 400 év fórjuk?
Mert akkor aggodalomra semmi ok, idővel itt is minden “úgy” lesz, addig meg felesleges rinyálni. Csak egy kis türelem kell.

17 napja
Jan Pittsburgh Steelers 2 269 — Steelers fan
Ez így általánosítás. Van amikor rinyálás a rinyálás. A "minden politikai erő szar, mindenki lop, itt választani sem érdemes, úgyis megette a fene" az rinyálás. Meg az is, ha elviszi a házamat a vihar, aztán szidom a világot, mert nem kötöttem rá biztosítást. De az nem, ha elvárom, hogy a mentő gyorsan és a megfelelő kórházba vigyen, ahol gyorsan és megfelelően ellátnak. Mert befizettem az adómat, hogy elvárhassam. És erre nem az a megoldás, hogy vegyem meg magánegészségügyben is még egyszer a szolgáltatást. (Legalább az alapszolgáltatást.) Oktatásügyben hasonló a helyzet. És a piaci versenyben is. Az adómat többek között azért fizetem, hogy olyan szabályozók és olyan piaci környezet legyen, amiben nincs olyan, hogy minden 3. pályázaton eleve el sem indulok, mert tudom előre, hogy ki lesz a nyerő...
peterk2005
És mi a megoldás?
Mert -bántás nélkül mondom- amíg nem mondasz életszerű megoldást megvalósítható metodikával, addig az biz’ csak rinyálás.
És nem az a megoldás, hogy “há’ ne így legyen”. Az mondjuk a cél. Mi az út?
Sobri Jóska
Nem kell feltalálni a melegvizet. Európában van egy csomó ország, ami -hasonló adottságok mellett- sokkal jobban működik mint a mienk, megvannak a kipróbált, működő modellek.
17 napja
Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 15 012 — Aki NER az nyer!
Csak indulásnak: egy olyan gazdaságra mondod, hogy recseg-ropog, amelyik 30 éve példátlan ütemben fejlődik, ma az USA legnagyobb hitelezője, a saját valutája - a jen - a dollár legnagyobb vetélytársa, az egyetlen ami tényleges veszélyt jelenthet a dollár világ-valuta státuszára. És egy olyan országnak, amelyik mára a világ legnagyobb polgárosodott, fogyasztói társadalmával bír, miközben egyúttal a világ legnagyobb belföldi munkaerő tartalékát is magának tudja. Ha ez az ország recseg-ropog, akkor az USA már éppen lelép a szakadékról, Európa meg már régen zuhan bele. 😀
peterk2005
(Jüan az a jen.)
Kínáról beszélsz.
Egy kibaszott kommunista diktatúráról.
Ahol a mai napig 10 millió ember van lágerekben politikai okokból.
Ahol világsztárt zárnak el gond nélkül hónapokra átnevelésre.
Ahol komplett kisebbségeket, nemzetiségeket börtönöznek be, terrorizálnak.
Ahol országon belül azt csinálnak, amit csak akarnak.
Ahol százmilliók élnek rabszolgaként.
Ahol lassan beélesedik az orwelli digitális falanszter.
Ez brutális versenyelőny.
Lehet nem recseg ropog, és kifelé kapitalista módon ténykedik, de ez a fenti, rabszolgatartó diktatúra következménye.
Sobri Jóska
Megint kezdem elveszteni azt az érzést, hogy értve vagyon-e amit mondani akarok. Sorban jönnek az olyan postok az írásaimra, hogy Kína ilyen csúnya meg olyan csúnya. Tudom baszki. Volt itt rajtam kívül valaki Tibetért tüntetésen? Senki? Akkor zárjuk le ezt, ok?

A problémám az, hogy Trump Sorosozik, műbalhézik, és azt hiteti el, hogy ez megoldás. Hát kéremszépen Sorossal sem érünk el semmit a határainkon kívül. Meg a pávatánccal sem. Itthon kurva nagy siker, de nemzetközi viszonylatban az lehet az eredménye, hogy elveszítjük a támogatásokat. Miközben a piacainkat ugyanúgy elviszi a nyugat. Na, Trump ugyanezt csinálja. Kibaszott pávatáncol, ahelyett, hogy a problémát próbálná orvosolni.
peterk2005
Megint azt kérdezem: hogyan?
A fentiek miatt Kína az erősebb.
Sose derül ki számunkra, de 100 év múlva nem lesznek nemzetállamok, és az egész világ egy elysiumi disztópiává válik.
100 milliós elittel, 10 milliárdos rabszolgatömeggel.

17 napja
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 13 244 — The only discipline that lasts, is self discipline
Csak indulásnak: egy olyan gazdaságra mondod, hogy recseg-ropog, amelyik 30 éve példátlan ütemben fejlődik, ma az USA legnagyobb hitelezője, a saját valutája - a jen - a dollár legnagyobb vetélytársa, az egyetlen ami tényleges veszélyt jelenthet a dollár világ-valuta státuszára. És egy olyan országnak, amelyik mára a világ legnagyobb polgárosodott, fogyasztói társadalmával bír, miközben egyúttal a világ legnagyobb belföldi munkaerő tartalékát is magának tudja. Ha ez az ország recseg-ropog, akkor az USA már éppen lelép a szakadékról, Európa meg már régen zuhan bele. 😀
peterk2005
(Jüan az a jen.)
Kínáról beszélsz.
Egy kibaszott kommunista diktatúráról.
Ahol a mai napig 10 millió ember van lágerekben politikai okokból.
Ahol világsztárt zárnak el gond nélkül hónapokra átnevelésre.
Ahol komplett kisebbségeket, nemzetiségeket börtönöznek be, terrorizálnak.
Ahol országon belül azt csinálnak, amit csak akarnak.
Ahol százmilliók élnek rabszolgaként.
Ahol lassan beélesedik az orwelli digitális falanszter.
Ez brutális versenyelőny.
Lehet nem recseg ropog, és kifelé kapitalista módon ténykedik, de ez a fenti, rabszolgatartó diktatúra következménye.
Sobri Jóska
Megint kezdem elveszteni azt az érzést, hogy értve vagyon-e amit mondani akarok. Sorban jönnek az olyan postok az írásaimra, hogy Kína ilyen csúnya meg olyan csúnya. Tudom baszki. Volt itt rajtam kívül valaki Tibetért tüntetésen? Senki? Akkor zárjuk le ezt, ok?

A problémám az, hogy Trump Sorosozik, műbalhézik, és azt hiteti el, hogy ez megoldás. Hát kéremszépen Sorossal sem érünk el semmit a határainkon kívül. Meg a pávatánccal sem. Itthon kurva nagy siker, de nemzetközi viszonylatban az lehet az eredménye, hogy elveszítjük a támogatásokat. Miközben a piacainkat ugyanúgy elviszi a nyugat. Na, Trump ugyanezt csinálja. Kibaszott pávatáncol, ahelyett, hogy a problémát próbálná orvosolni.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
17 napja
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 13 244 — The only discipline that lasts, is self discipline
Viszont rengetegen sokkal többre vihetnék csak ahhoz ki kellene lépni a komfortzónából, kockáztatni kellene, tanulni, felelősséget vállalni. Sokan inkább maradnak a langyos szarban és az államtól várják a segítséget, de nem hajlandóak semmit tenni azért hogy jobb legyen, viszont kitűnően tudnak okolni másokat a saját szar helyzetük miatt. Én azt látom hogy aki életrevaló, tudja mit akar és ezért hajlandó tenni, az azért előbb utóbb éléri a célját és jól él.Hendrix
Részben igazad van, részben nem. Én például egy kis Győr melletti faluból származom. Innen az én évfolyamomról ketten kerültünk egyetemre, majd építettünk abból életet. A másiknak (egy lány) egy sikeres (magán) nyelvstúdiója van, jól megél nyelvtanításból. Én informatikus, majd vállalkozö-informatikus lettem, 4 nyelven beszélek, 3 országban vállalkozom. A maradék 19 ember itt él a környéken, a legsikeresebb közülük az, aki kijár Ausztriába tetőfedőként. Hétfőn hajnalban ki, péntek éjszaka haza. Sokkal többet keres, mint a helyben a többiek, de így is fele annyit, mint az orsztrák helyiek. Természetesen feketén foglalkoztatják, nyugdíja nem lesz, azt majd valahogy meg kell oldania. De ő a 3. legsikeresebb. Illetve van még egy 4., aki megörökölte az apja autószerelő műhelyét, és viszi tovább, abból relative jól él. A többiek közül az iskolázottabbak 3 műszakban audiban vagy valamelyik beszállítónál melóznak. Az iskolázottabbak, Audiban dolgozók megélnek belőle, mert ott egész jó a fizu, nincs veszély, hogy a hó végén kaját vegyenek, Még családi autó is belefér itt-ott, de azért nem mindenkinél. (legalábbis nem 20 éves). A felük viszont vagy itt, vagy ott, hol félig feketén (ergó nyugdíjjal neki is baja lesz), hogy teljesen, hogy fehéren, de fingéhugyé dolgozik itt vagy ott. És ez Győr környéke, Pest és Fejér megye után (vagy talán már előtt) az ország legfejlettebb része. Nem hiszem, hogy Baranyában ilyen lenne a helyzet.

Namost, én és az iskolatársnőnk csak elrontani tudtuk volna, mert megkaptunk mindent 20 éves korunkig. Legfőképpen jó képzést. Ezzel szemben a maradéktól extra jövőbelátás, és extra erőfeszítés lett volna, ha kilép az előre leírt útról. Namost tuzenévesen kiben van meg ilyen előrelátás, úgy hogy közben otthon nem kapja meg azt a lökést, amit én megkaptam? És mennyire tehet arról, hogy gyerekkén így nincs meg neki ez az előrelátás. Bennem biztos nem lett volna meg, ezt tudom. Hibás lennék érte?

Szóval azért sokkal-sokkal több mindenen is múlik, hogy ki meddig juthat. Persze kivételek mindig vannak. Vannak akik hátrányos helyzetből is ki tudnak emelkedni. De körülbelül jó, ha húszból egy. Ez nem a rendszer - a környezet, a társadalom - eredménye, hanem az egyén szerencséje, hogy olyan adottságokkal született, ami alkalmassá teszi arra, hogy ki tud törni úgy is, és onnan is, ahová a rendszer bezárta. De ha egy ország csak ennek az 5%-nak engedi a kitörést, nem teremti meg a többieknek is, az az ország le fog maradni. A versenyképesség arról szól a 20, 21. században, hogy egy ország, egy társadalom hány százalékát tud az olyan polgárainak is esélyt teremteni, akik önerőből nem tudnának áttörni a gáton. Mert ez a nagy többség. (Mondom, én is ilyen lennék, ha nem kaptam volna meg otthon a lökést. Magamtól, egy faluszéli putriból én önerőből tuti nem jutottam volna eddig, ennyire azért ismerem magamat.)


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
17 napja
Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 15 012 — Aki NER az nyer!
Csak indulásnak: egy olyan gazdaságra mondod, hogy recseg-ropog, amelyik 30 éve példátlan ütemben fejlődik, ma az USA legnagyobb hitelezője, a saját valutája - a jen - a dollár legnagyobb vetélytársa, az egyetlen ami tényleges veszélyt jelenthet a dollár világ-valuta státuszára. És egy olyan országnak, amelyik mára a világ legnagyobb polgárosodott, fogyasztói társadalmával bír, miközben egyúttal a világ legnagyobb belföldi munkaerő tartalékát is magának tudja. Ha ez az ország recseg-ropog, akkor az USA már éppen lelép a szakadékról, Európa meg már régen zuhan bele. 😀
peterk2005
(Jüan az a jen.)
Kínáról beszélsz.
Egy kibaszott kommunista diktatúráról.
Ahol a mai napig 10 millió ember van lágerekben politikai okokból.
Ahol világsztárt zárnak el gond nélkül hónapokra átnevelésre.
Ahol komplett kisebbségeket, nemzetiségeket börtönöznek be, terrorizálnak.
Ahol országon belül azt csinálnak, amit csak akarnak.
Ahol százmilliók élnek rabszolgaként.
Ahol lassan beélesedik az orwelli digitális falanszter.
Ez brutális versenyelőny.
Lehet nem recseg ropog, és kifelé kapitalista módon ténykedik, de ez a fenti, rabszolgatartó diktatúra következménye.

17 napja
Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 15 012 — Aki NER az nyer!
És mi a megoldás? Mert -bántás nélkül mondom- amíg nem mondasz életszerű megoldást megvalósítható metodikával, addig az biz’ csak rinyálás. És nem az a megoldás, hogy “há’ ne így legyen”. Az mondjuk a cél. Mi az út?
Sobri Jóska
Nyilván nem az a megoldás. De ez a kérdésed nem valódi kérdés. Én is feltehetném a hasonló kérdést, hogy mi abban a jó, hogy mindenre az a válaszod, hogy le rinyálj, ne akarj változtatni, hanem fogadd el így a helyzetet ahogy van, és hozd ki abból a legjobbat? Mi abban a jó, hogy ha a fűtőtest nem ad elég meleget a szobában, akkor nem is akarsz a fűtőtesttel foglalkozni, hanem inkább elmész és veszel egy melegebb kabátot. Mert ha túl-zanzásítom az itteni szereplésedet úgy, ahogy te az enyémet, akkor te meg körülbelül ezt állítod. Nyilván nem erről van szó.

Konkrét, mindenre kiterjedő megoldást tőlem ne várj. Nekem, mint polgárnak a társadalmi szerepem nem is terjed túl azon, hogy én mondjam meg, hogy mi legyen a dolgokra a helyes válasz. Én csak jelzem, ha probléma van. Azzal, hogy rámutatok, azzal, hogy a lehetséges fórumokon ellenállok ha hozzám ér el valami ami nemtecc. Ne itteni postolgatásra gondolj, hanem az életben adott reakciókra. Megtámadom a pályázati döntést, ha nem tetszik, vitába szállok az önkormányzattal, navval, stb. Amíg ésszerű persze, mert nem vagyok Dugovics Titusz, én is stresszmentes életet akarok élni. Ezért néha be is hajolok, pl. elviszem innen a vállalkozást, ha itt nemtecc. De nem állítom, hogy Te is ezt csináld, mert ez a jó válasz. Ez kényszer-válasz.

Az itteni postolgatással meg úgy vagyok, hogy amíg a vita érdekes mederben folyik, addig leírom a véleményemet, hátha másokat is érdekel, hátha van olyan amit mások is értékelnek. Arra a kérdésre, hogy mit kéne tenni, általánosságban nem lehet válaszolni. Ha konkrétan rákérdezel valamire, arra fogok tudni konkrét választ adni.
peterk2005
Korrekt válasz.
(A rossz fűtőtesthez hívok szerelőt, vagy veszek újat. De ehhez el kell fogadjam a tényt, hogy szar, és ezt akceptálva kell valós megoldást választani.)

Akkor pár konkrét kérdés:
Orbán tudatosan a gazdasági haszonzerzésre használja a demokratikus, politikai hatalmát. Aztán azt visszaforgatja a politikai hatalom megtartására.
1. Szerinted nem tudja azt ő maga is, hogy ez bár nem etikus, de hatékony és működőképes?
2. Szerinted hite szerint nem ő a legjobb vezető ma Magyarországnak?
3. Mitől lenne jobb vezető Gyurcsány?
4. Vagy szerinted Fideszen kívül van más alternatíva, akinek valós esélye van miniszterelnökké válni 2022-ben?
5. Mitől lenne Orbánnak jobb, ha kevesebb eus pénzt privatizálna?
6. Ha semmitől, akkor miért privatizáljon kevesebb eus pénzt?
7. Ha te az ő helyében nem így vezetnéd az országot, akkor szerinted van esélyed valaha vezetni az országot? (És itt magadat kicserélheted bárki másra.)
8. Szerinted a politika nem az a közeg ahol csak és kizárólag utilitarista szemlélettel lehet egy párton belül feljebb és feljebb lépkedni?

17 napja
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 13 244 — The only discipline that lasts, is self discipline
Így már érthető amit írsz, de ettől függetlenül nem értek vele egyet. Lehet példálózni az akkori USA-Japán gazdasági háborúval (?) amiből a japók jöttek ki jobban, de az inkább a globalizáció és a technológiai fejlődés követésének/felismerésének a hiánya miatt következett be.Solymi
Neked abból, ahogy a környezetvédelmi ügyekkel foglalkozik, és abból AHOGYAN a Huawei-t kiválasztotta, neked az jön le, hogy most aztán a Trump adminisztráció teljesen képben van a technológiai fejlődésből következő, várható gazdasági hatásokkal? 😊 Mert nekem éppen az ellenkezője.

Egyrészt most nem csak a kínaiak fejlesztenek veszettül, hanem mindenki más is. A Keletet ne keverd össze csak Kínával, mert a Kelet jelenti Tajvant, Dél-Koreát, Szingapúrt, stb. is, szóval az úgynevezett Kelet az nem egy ország.
És most nem egy egész földrészt próbálnak szankcionálni, hanem csak Kínát.Solymi
Szerintem meg nem. Szerintem azért ment neki a Huaweinek, amiért falat is épít. Ő is Sorosokat kreál. A fallal is, a Huawei-el is. Tudja, hogy a fal se fog semmit megállítani, és tudja, hogy a Huawei lépés is csak hoax. Majd szépen ki fognak egyezni. Engem éppen ezért bosszant. Mert ahogy a Soros ügyben sem érdekli a Fideszt a dolog következménye (és következményen nem arra gondolok, hogy sokan megutálták Sorost még olyanok is, akik azt se tudják kicsoda és mit csinál, hanem arra, hogy rámehet egy CEU, rámehet a magyar, még egyébként sem erős, csak épülgető civil kezdeményezési rendszer egy része), úgy Trumpot sem érdekli, hogy mibe kerül a fal, vagy mibe kerül ez a Huawei játék az USA-nak. A Google-t érdekli, meg az Apple-t érdekli, mert ők fogják megszívni. Ők szívják a fogukat is rendesen.

Illetve azzal se értek egyet, hogy Kína ezt a versenyt röhögve kibírná, mert nem. Nem bírná ki, sőt, recseg-ropog az egész gazdasága, ami persze nem jelenti azt, hogy tönkremennének, de ha beüt egy válság náluk, amire van esély, na akkor azt megérezné mindenki.Solymi
Hát erre csak azt tudom mondani, hogy nézz utána Kína gazdasági erejének, helyzetének. Arra azt mondani, hogy recseg-ropog, kb. olyan, mint amikor mi a létező szocializmusból kikiabálva hanyatlóztuk a nyugatot. 😀

Csak indulásnak: egy olyan gazdaságra mondod, hogy recseg-ropog, amelyik 30 éve példátlan ütemben fejlődik, ma az USA legnagyobb hitelezője, a saját valutája - a jen - a dollár legnagyobb vetélytársa, az egyetlen ami tényleges veszélyt jelenthet a dollár világ-valuta státuszára. És egy olyan országnak, amelyik mára a világ legnagyobb polgárosodott, fogyasztói társadalmával bír, miközben egyúttal a világ legnagyobb belföldi munkaerő tartalékát is magának tudja. Ha ez az ország recseg-ropog, akkor az USA már éppen lelép a szakadékról, Európa meg már régen zuhan bele. 😀

Amúgy meg az egész világ akkor lenne jobb helyzetben, ha nem Kínától függene sok-sok gyártás ill. nem ahhoz kötnék a cégek a jövőjüket, hogy mennyi árut tudnak ott is eladni, mert ezek igencsak visszahatnak miránk is.
Solymi
Ezzel teljes mértékben egyetértek. Az ezermilliárdos - és a gyermekeink sorsát is majd befolyásoló - kérdés, hogy milyen eszközökkel próbáljunk ez ellen tenni? "Sorosozással" (értsd: múbalhékkal) semmire sem fogunk menni.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
17 napja
Hendrix Miami Dolphins 757
A kérdés mindig az, hogy a Teréz-anya <=> Spárta skálán hol húzzuk meg a létezésre sem érdemes határt. Én sem vagyok egy osztályharcos, ugyanakkor rühellem, ha egy rendszer tisztán arra a logikára alapoz, hogy aki sikeres az azért sikeres mert hajlandó tenni magáért, aki nem, az pedig azért nem, mert nem hajlandó. Ez nem igaz. Ez a kiváltságosok önigazolása arra, hogy joggal kiváltságosok.

Máshogy fogalmazva ugyanazt: nagyon nem mindegy, hogy kit tekintünk sikeres embernek, Sztálint/Hruscsovot vagy Szolzsenyicint.
peterk2005
Ebben amúgy van igazság, függetlenül attól hogy ilyen formában nem állja meg a helyét. Itt korábban lett linkelve egy videó hogy a cigánysoron milyen állapotok vannak, onnan kitörni majdhogynem lehetetlen, bár azt érdekes volt látni hogy van élet az agyhalál után.

Viszont rengetegen sokkal többre vihetnék csak ahhoz ki kellene lépni a komfortzónából, kockáztatni kellene, tanulni, felelősséget vállalni. Sokan inkább maradnak a langyos szarban és az államtól várják a segítséget, de nem hajlandóak semmit tenni azért hogy jobb legyen, viszont kitűnően tudnak okolni másokat a saját szar helyzetük miatt. Én azt látom hogy aki életrevaló, tudja mit akar és ezért hajlandó tenni, az azért előbb utóbb éléri a célját és jól él.

Kicsit olyan ez mint a hitel. A lakosság nagy része pénzügyi analfabéta, egy átlagos szerződés értelmezése gondot okoz. Aztán ha beüt a szar mindenki hibás csak ők nem, mentsen meg az állam. Szerintem meg vállaljon felelősséget mindenki az életéért.

17 napja
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 13 244 — The only discipline that lasts, is self discipline
És mi a megoldás? Mert -bántás nélkül mondom- amíg nem mondasz életszerű megoldást megvalósítható metodikával, addig az biz’ csak rinyálás. És nem az a megoldás, hogy “há’ ne így legyen”. Az mondjuk a cél. Mi az út?
Sobri Jóska
Nyilván nem az a megoldás. De ez a kérdésed nem valódi kérdés. Én is feltehetném a hasonló kérdést, hogy mi abban a jó, hogy mindenre az a válaszod, hogy le rinyálj, ne akarj változtatni, hanem fogadd el így a helyzetet ahogy van, és hozd ki abból a legjobbat? Mi abban a jó, hogy ha a fűtőtest nem ad elég meleget a szobában, akkor nem is akarsz a fűtőtesttel foglalkozni, hanem inkább elmész és veszel egy melegebb kabátot. Mert ha túl-zanzásítom az itteni szereplésedet úgy, ahogy te az enyémet, akkor te meg körülbelül ezt állítod. Nyilván nem erről van szó.

Konkrét, mindenre kiterjedő megoldást tőlem ne várj. Nekem, mint polgárnak a társadalmi szerepem nem is terjed túl azon, hogy én mondjam meg, hogy mi legyen a dolgokra a helyes válasz. Én csak jelzem, ha probléma van. Azzal, hogy rámutatok, azzal, hogy a lehetséges fórumokon ellenállok ha hozzám ér el valami ami nemtecc. Ne itteni postolgatásra gondolj, hanem az életben adott reakciókra. Megtámadom a pályázati döntést, ha nem tetszik, vitába szállok az önkormányzattal, navval, stb. Amíg ésszerű persze, mert nem vagyok Dugovics Titusz, én is stresszmentes életet akarok élni. Ezért néha be is hajolok, pl. elviszem innen a vállalkozást, ha itt nemtecc. De nem állítom, hogy Te is ezt csináld, mert ez a jó válasz. Ez kényszer-válasz.

Az itteni postolgatással meg úgy vagyok, hogy amíg a vita érdekes mederben folyik, addig leírom a véleményemet, hátha másokat is érdekel, hátha van olyan amit mások is értékelnek. Arra a kérdésre, hogy mit kéne tenni, általánosságban nem lehet válaszolni. Ha konkrétan rákérdezel valamire, arra fogok tudni konkrét választ adni.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
17 napja
Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 15 012 — Aki NER az nyer!
Más téma. Alapvetően bírom Puzsért, talán éppen ezért idegesít fel az átlagnál is jobban, hogy nem tudja a saját határait. Miért nem elég neki, ha morálról, kultúráról, történelemről, társadalomról beszél? Miért kell neki belepofáznia a gazdaság, technológiai fejlődés, környezetvédelem, stb. ügyekbe is? Itt ez a két értelmes ember, és két óra alatt annyi szamárságot hord össze, hogy a végeredmény körülbelül a tévés távgyógyító szintre süllyed. 😕

(A formátum a rossz. Mindenkinek joga van bármihez hozzászólni, nem azt kritizálom, hogy elmondja a véleményét. Nem ért hozzá, hülyeségeket hord össze, nem lenne baj. De ne egy pódiumra kiülve, emberek előtt, előadó szerepkörben tegye.)

 www.youtube.com/watch?v=oErjuv5Lnpo
peterk2005
ez az ember 15 éve ebből él, hogy belepofázik mindenbe a legbunkóbb stílusban. Nem ért semmihez.
Amadeus
Te vagy az, Emília?
Sobri Jóska
speciel ebben igaza van.
Amadeus
Speciel nincs.
Filmművészet, esztétika, történelem, etika, kultúrtörténet, szociológia, rádió-, tévéműsorkészítés.
Ezekhez bizonyosan ért.
Sobri Jóska
Filmművészet (hobbi), esztétika (hobbi), történelem (alapműveltség), etika (alapműveltség), kultúrtörténet (hobbi), szociológia (sosem élt meg belőle), rádió-, tévéműsorkészítés (sosem élt meg belőle).
Amadeus
Ettől még cáfolja azt a kijelentésedet, hogy “nem ért semmihez”.
Sobri Jóska
miért is? Miből keres ez az ember pénzt? Halál komolyan. Miből él meg ez az ember?
Amadeus
Sajnálom ha nem látod az ellentmondást aközött, hogy elismered, miszerint sok mindenhez ért (akár hobbi, akár alapműveltség szintjén, és irreleváns, hogy ebből megél vagy sem), és azt is mondod, hogy nem ért semmihez.
Ha formalizálom, akkor szerinted A=nemA.

Előadásokat tart, korában műsorvezetés, moderáció.
Az RTL-es szereplése óta naponta hívják honorált előadásokra, vitákra. Van rá igény, van gázsi. Meg persze ingyenesekre is.
Amióta “politizál” azóta pl. Ungár is támogatja. Gondolom az adóbevallásában minden ott van részletesen.
A kétezres években elég jól lehetett keresni műsorvezetéssel.
2003-ban pl. A Volt-fesztiválon a Voltrádiót főszerkesztettem, műsorvezettem 5 napig, az volt 200 plusz áfa, és egy Soproni sörsátras napi félórás műsorvezetésért kaptam 40 plusz áfát alkalmanként. Eltés Mámor Fesztiválon másfél órás beszélgetésért Egely Györggyel kaptam 60 plusz áfát, Sport szigeten felkonferáltam 4 fellépőt 50 plusz áfáért. És ezek kb. mind 15 éve voltak. Akkoriban még nem “megmondott”, hanem hasonlókból élt.
És az is lehet jól fektette be a keresetét, és van 5 lakása kiadva. Ezt nem tudom.

17 napja
Amadeus Oakland Raiders Nevada Wolf Pack 19 730
Más téma. Alapvetően bírom Puzsért, talán éppen ezért idegesít fel az átlagnál is jobban, hogy nem tudja a saját határait. Miért nem elég neki, ha morálról, kultúráról, történelemről, társadalomról beszél? Miért kell neki belepofáznia a gazdaság, technológiai fejlődés, környezetvédelem, stb. ügyekbe is? Itt ez a két értelmes ember, és két óra alatt annyi szamárságot hord össze, hogy a végeredmény körülbelül a tévés távgyógyító szintre süllyed. 😕

(A formátum a rossz. Mindenkinek joga van bármihez hozzászólni, nem azt kritizálom, hogy elmondja a véleményét. Nem ért hozzá, hülyeségeket hord össze, nem lenne baj. De ne egy pódiumra kiülve, emberek előtt, előadó szerepkörben tegye.)

 www.youtube.com/watch?v=oErjuv5Lnpo
peterk2005
ez az ember 15 éve ebből él, hogy belepofázik mindenbe a legbunkóbb stílusban. Nem ért semmihez.
Amadeus
Te vagy az, Emília?
Sobri Jóska
speciel ebben igaza van.
Amadeus
Speciel nincs.
Filmművészet, esztétika, történelem, etika, kultúrtörténet, szociológia, rádió-, tévéműsorkészítés.
Ezekhez bizonyosan ért.
Sobri Jóska
Filmművészet (hobbi), esztétika (hobbi), történelem (alapműveltség), etika (alapműveltség), kultúrtörténet (hobbi), szociológia (sosem élt meg belőle), rádió-, tévéműsorkészítés (sosem élt meg belőle).
Amadeus
Ettől még cáfolja azt a kijelentésedet, hogy “nem ért semmihez”.
Sobri Jóska
miért is? Miből keres ez az ember pénzt? Halál komolyan. Miből él meg ez az ember?

Gruden Grinder
17 napja
Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 15 012 — Aki NER az nyer!
Más téma. Alapvetően bírom Puzsért, talán éppen ezért idegesít fel az átlagnál is jobban, hogy nem tudja a saját határait. Miért nem elég neki, ha morálról, kultúráról, történelemről, társadalomról beszél? Miért kell neki belepofáznia a gazdaság, technológiai fejlődés, környezetvédelem, stb. ügyekbe is? Itt ez a két értelmes ember, és két óra alatt annyi szamárságot hord össze, hogy a végeredmény körülbelül a tévés távgyógyító szintre süllyed. 😕

(A formátum a rossz. Mindenkinek joga van bármihez hozzászólni, nem azt kritizálom, hogy elmondja a véleményét. Nem ért hozzá, hülyeségeket hord össze, nem lenne baj. De ne egy pódiumra kiülve, emberek előtt, előadó szerepkörben tegye.)

 www.youtube.com/watch?v=oErjuv5Lnpo
peterk2005
ez az ember 15 éve ebből él, hogy belepofázik mindenbe a legbunkóbb stílusban. Nem ért semmihez.
Amadeus
Te vagy az, Emília?
Sobri Jóska
speciel ebben igaza van.
Amadeus
Speciel nincs.
Filmművészet, esztétika, történelem, etika, kultúrtörténet, szociológia, rádió-, tévéműsorkészítés.
Ezekhez bizonyosan ért.
Sobri Jóska
Filmművészet (hobbi), esztétika (hobbi), történelem (alapműveltség), etika (alapműveltség), kultúrtörténet (hobbi), szociológia (sosem élt meg belőle), rádió-, tévéműsorkészítés (sosem élt meg belőle).
Amadeus
Ettől még cáfolja azt a kijelentésedet, hogy “nem ért semmihez”.

17 napja
Amadeus Oakland Raiders Nevada Wolf Pack 19 730
Más téma. Alapvetően bírom Puzsért, talán éppen ezért idegesít fel az átlagnál is jobban, hogy nem tudja a saját határait. Miért nem elég neki, ha morálról, kultúráról, történelemről, társadalomról beszél? Miért kell neki belepofáznia a gazdaság, technológiai fejlődés, környezetvédelem, stb. ügyekbe is? Itt ez a két értelmes ember, és két óra alatt annyi szamárságot hord össze, hogy a végeredmény körülbelül a tévés távgyógyító szintre süllyed. 😕

(A formátum a rossz. Mindenkinek joga van bármihez hozzászólni, nem azt kritizálom, hogy elmondja a véleményét. Nem ért hozzá, hülyeségeket hord össze, nem lenne baj. De ne egy pódiumra kiülve, emberek előtt, előadó szerepkörben tegye.)

 www.youtube.com/watch?v=oErjuv5Lnpo
peterk2005
ez az ember 15 éve ebből él, hogy belepofázik mindenbe a legbunkóbb stílusban. Nem ért semmihez.
Amadeus
Te vagy az, Emília?
Sobri Jóska
speciel ebben igaza van.
Amadeus
Speciel nincs.
Filmművészet, esztétika, történelem, etika, kultúrtörténet, szociológia, rádió-, tévéműsorkészítés.
Ezekhez bizonyosan ért.
Sobri Jóska
Filmművészet (hobbi), esztétika (hobbi), történelem (alapműveltség), etika (alapműveltség), kultúrtörténet (hobbi), szociológia (sosem élt meg belőle), rádió-, tévéműsorkészítés (sosem élt meg belőle).

Gruden Grinder
17 napja
Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 15 012 — Aki NER az nyer!
Más téma. Alapvetően bírom Puzsért, talán éppen ezért idegesít fel az átlagnál is jobban, hogy nem tudja a saját határait. Miért nem elég neki, ha morálról, kultúráról, történelemről, társadalomról beszél? Miért kell neki belepofáznia a gazdaság, technológiai fejlődés, környezetvédelem, stb. ügyekbe is? Itt ez a két értelmes ember, és két óra alatt annyi szamárságot hord össze, hogy a végeredmény körülbelül a tévés távgyógyító szintre süllyed. 😕

(A formátum a rossz. Mindenkinek joga van bármihez hozzászólni, nem azt kritizálom, hogy elmondja a véleményét. Nem ért hozzá, hülyeségeket hord össze, nem lenne baj. De ne egy pódiumra kiülve, emberek előtt, előadó szerepkörben tegye.)

 www.youtube.com/watch?v=oErjuv5Lnpo
peterk2005
ez az ember 15 éve ebből él, hogy belepofázik mindenbe a legbunkóbb stílusban. Nem ért semmihez.
Amadeus
Te vagy az, Emília?
Sobri Jóska
speciel ebben igaza van.
Amadeus
Speciel nincs.
Filmművészet, esztétika, történelem, etika, kultúrtörténet, szociológia, rádió-, tévéműsorkészítés.
Ezekhez bizonyosan ért.

17 napja
Amadeus Oakland Raiders Nevada Wolf Pack 19 730
Más téma. Alapvetően bírom Puzsért, talán éppen ezért idegesít fel az átlagnál is jobban, hogy nem tudja a saját határait. Miért nem elég neki, ha morálról, kultúráról, történelemről, társadalomról beszél? Miért kell neki belepofáznia a gazdaság, technológiai fejlődés, környezetvédelem, stb. ügyekbe is? Itt ez a két értelmes ember, és két óra alatt annyi szamárságot hord össze, hogy a végeredmény körülbelül a tévés távgyógyító szintre süllyed. 😕

(A formátum a rossz. Mindenkinek joga van bármihez hozzászólni, nem azt kritizálom, hogy elmondja a véleményét. Nem ért hozzá, hülyeségeket hord össze, nem lenne baj. De ne egy pódiumra kiülve, emberek előtt, előadó szerepkörben tegye.)

 www.youtube.com/watch?v=oErjuv5Lnpo
peterk2005
ez az ember 15 éve ebből él, hogy belepofázik mindenbe a legbunkóbb stílusban. Nem ért semmihez.
Amadeus
Te vagy az, Emília?
Sobri Jóska
speciel ebben igaza van.

Gruden Grinder
17 napja
Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 15 012 — Aki NER az nyer!
Más téma. Alapvetően bírom Puzsért, talán éppen ezért idegesít fel az átlagnál is jobban, hogy nem tudja a saját határait. Miért nem elég neki, ha morálról, kultúráról, történelemről, társadalomról beszél? Miért kell neki belepofáznia a gazdaság, technológiai fejlődés, környezetvédelem, stb. ügyekbe is? Itt ez a két értelmes ember, és két óra alatt annyi szamárságot hord össze, hogy a végeredmény körülbelül a tévés távgyógyító szintre süllyed. 😕

(A formátum a rossz. Mindenkinek joga van bármihez hozzászólni, nem azt kritizálom, hogy elmondja a véleményét. Nem ért hozzá, hülyeségeket hord össze, nem lenne baj. De ne egy pódiumra kiülve, emberek előtt, előadó szerepkörben tegye.)

 www.youtube.com/watch?v=oErjuv5Lnpo
peterk2005
ez az ember 15 éve ebből él, hogy belepofázik mindenbe a legbunkóbb stílusban. Nem ért semmihez.
Amadeus
Te vagy az, Emília?

17 napja
Amadeus Oakland Raiders Nevada Wolf Pack 19 730
Más téma. Alapvetően bírom Puzsért, talán éppen ezért idegesít fel az átlagnál is jobban, hogy nem tudja a saját határait. Miért nem elég neki, ha morálról, kultúráról, történelemről, társadalomról beszél? Miért kell neki belepofáznia a gazdaság, technológiai fejlődés, környezetvédelem, stb. ügyekbe is? Itt ez a két értelmes ember, és két óra alatt annyi szamárságot hord össze, hogy a végeredmény körülbelül a tévés távgyógyító szintre süllyed. 😕

(A formátum a rossz. Mindenkinek joga van bármihez hozzászólni, nem azt kritizálom, hogy elmondja a véleményét. Nem ért hozzá, hülyeségeket hord össze, nem lenne baj. De ne egy pódiumra kiülve, emberek előtt, előadó szerepkörben tegye.)

 www.youtube.com/watch?v=oErjuv5Lnpo
peterk2005
ez az ember 15 éve ebből él, hogy belepofázik mindenbe a legbunkóbb stílusban. Nem ért semmihez.

Gruden Grinder
17 napja
Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 15 012 — Aki NER az nyer!
Ez így általánosítás. Van amikor rinyálás a rinyálás. A "minden politikai erő szar, mindenki lop, itt választani sem érdemes, úgyis megette a fene" az rinyálás. Meg az is, ha elviszi a házamat a vihar, aztán szidom a világot, mert nem kötöttem rá biztosítást. De az nem, ha elvárom, hogy a mentő gyorsan és a megfelelő kórházba vigyen, ahol gyorsan és megfelelően ellátnak. Mert befizettem az adómat, hogy elvárhassam. És erre nem az a megoldás, hogy vegyem meg magánegészségügyben is még egyszer a szolgáltatást. (Legalább az alapszolgáltatást.) Oktatásügyben hasonló a helyzet. És a piaci versenyben is. Az adómat többek között azért fizetem, hogy olyan szabályozók és olyan piaci környezet legyen, amiben nincs olyan, hogy minden 3. pályázaton eleve el sem indulok, mert tudom előre, hogy ki lesz a nyerő...
peterk2005
És mi a megoldás?
Mert -bántás nélkül mondom- amíg nem mondasz életszerű megoldást megvalósítható metodikával, addig az biz’ csak rinyálás.
És nem az a megoldás, hogy “há’ ne így legyen”. Az mondjuk a cél. Mi az út?

17 napja
Solymi New England Patriots 912
Nem feltétlenül értek ezzel egyet.
Írtam már korábban is, hogy nem szeretem Trumpot, de pont a viselkedése miatt az USA és más is, olyanokat megtehet, ami korábban elképzelhetetlen volt. Másrészt én támogatom azt, hogy hassanak oda Kínának, mert nem jó az, ha ekkora teret engedünk nekik. Nem kell bedőlni a mézes-mázos szövegüknek vagy bármi másnak, ők a világot akarják uralni (nem mintha más nem), csak épp az az uralom nem lenne olyan hűdejó.Solymi
Az egész hozzászólásom arról szólt, hogy jó lenne - ahogy fogalmazol - "odahatni Kinának". 😊 Úgy értem tényleg.

Mindegy, már kezdem megszokni, hogy ebbe a topicba egy auto-encryptor van beépítve, ami úgy átkódolja a postokat, hogy nem értjük meg egymást akkor se, ha ugyanazt a nyelvet beszéljük. 😀
peterk2005
Nemtom, pedig átolvastam 2x is és most mégegyszer.
Nekem nem ez jött le hanem az, hogy az amit most csinál az nem fog jót tenni az USA IT szektorának ami közvetetten a nyugati gazdaságnak se fog jót tenni, szóval eleve bukott az ügy és hülyeség.

Az tény, hogy lesz visszaesés, de inkább az legyen mint egy Kína uralom.
Solymi
Akkor részben jól értetted, csak a mondandóm lényegét nem. Éppen az a problémám, hogy az amit az USA csinál, annak nem az lesz az eredménye, hogy ugyan nekünk is szarabb lesz, de legalább Kínának is, hanem az, hogy nekünk szarabb lesz, Kína meg győztesen jön ki belőle. Mondom, az USA már Japánnal ezt egyszer megpróbálta eljátszaniaz autóiparban, és akkora ordasat buktak vele, hogy csak úgy csattant. Nem az lett, hogy oké, az USA-nak is rossz volt átmenetileg, de Japánt megfogták vele, hanem a teljes ellenkezője. Bő tíz évvel később az USA-n belül is már minden harmadik eladott autó japán volt. Mostanság pedig a top10 legnagyobb számban eladott autó márkából már 6 japán és koreai (Toyota, Honda, Nissan, Subaru(!), Hundai(!), Kia(!!!) ), és 1 európai. És a Ford és Chevy eladások esnek vissza, a Honda, Nissan, stb. eladások meg nőnek.

Szóval a gazdaságpolitikában nem vezet eredményre az egymás kiéheztetése mentalitás, feltéve ha nem vagy jóval erősebb a riválisnál. Tudod mikor jött ez be? A komcsi rendszer ellen. A COCOM lista, a hidegháborús fegyverkezés, stb. Na, az bejött, mert a komcsi tömbnek nem volt gazdasági ereje, nem volt technológiája, nem volt semmije. Bele is rokkant a versenybe. De Kína - a kelet - ellen ez nem jönne be. Kína röhögve bírná, sőt nem csak bírná, de tovább bírná sokkal. Gazdaságilag is bírná már lazán, arról nem is beszélve, hogy egy valódi megszorítósdi versenybe velük egyszerűen nem lehetne belemenni, mert Európa és az USA utcái már rég lángolnának a gazdasági visszaesés miatti hárborgás miatt, miközben Kína még tízet tudna csavarni magán úgy, hogy az a legkisebb belső prolmémát sem okozná nekik. Hangsúlyozom, ez a meccs már nem olyan lenne, mint a komcsik ellen, vagy akár Oroszország ellen most. Vagy Irán ellen, stb. Kelet vs. nyugat viszonylatban manapság már minden X86 procira jut két OLED v. G5 technológia, amit a kelet birtokol, ők csinálnak. Az Apple egy darab telefont, egy Mac-et nem tudna összerakni anélkül, hogy ne vásárolja a felét ezeknek a technológiáknak (a kelettől). És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy ráadásul még ott is gyártat mindent...

Lényeg a lényeg, hogy lenne mit tenni a keleti terjeszkedés ellen, de ésszel kéne csinálni. Az "ésszel"-t úgy értem, hogy ennél is többet, de nem ilyen hülyén, hanem okosan. Hatékonyságnöveléssel, K&F-el, gazdasági összefogással, stb. Ennek amit Trump most csinál, semmi értelme. Az például, hogy most az USA kiszállt a környezetvédelmi programból, nem csak azt fogja eredményezni, hogy újranyitnak néhány szénhidrogén-erőművet, néhány bányát, és nem kell annyit költeni az amcsi cégeknek környezetvédelemre. Rövid távon persze ezt is. Trump tapsolhat, hogy nem kell költenie a szállodái szennyvíz-tisztítására vagy szigetelésére. Bravó. De ennél százszor fontosabb hosszabb távú hatás az lesz, hogy emiatt az amerikai cégeknek nem éri meg a környezetvédelmi K&F-be pénzt tenni. Hiszen nem tudják eladni a fejlesztéseiket a saját piacaikon, mert Trump szállodái nem vevők rá. Miközben Kína tolja a pénzt a szektorba. Például manapság minden második napelem cellát Kínában helyezik üzembe. Mégpedig kínai fejlesztésű, legmodernebb, leghatékonyabb cellákat, olyanokat, amiket a nyugat jelenleg nem is csinál, hanem tőlük veszi. Azaz lemaradtunk. Ha Trump tovább szívózik, akkor abból az lesz, hogy a környezetvédelmi know-how még nagyobb része fog keletre vándorolni. Az IT-ban meg eltűnik az ARM és jön helyette valami keleti platform, ami fölött már ők rendelkeznek majd.
peterk2005
Így már érthető amit írsz, de ettől függetlenül nem értek vele egyet.
Lehet példálózni az akkori USA-Japán gazdasági háborúval (?) amiből a japók jöttek ki jobban, de az inkább a globalizáció és a technológiai fejlődés követésének/felismerésének a hiánya miatt következett be.

Egyrészt most nem csak a kínaiak fejlesztenek veszettül, hanem mindenki más is.
A Keletet ne keverd össze csak Kínával, mert a Kelet jelenti Tajvant, Dél-Koreát, Szingapúrt, stb. is, szóval az úgynevezett Kelet az nem egy ország.
És most nem egy egész földrészt próbálnak szankcionálni, hanem csak Kínát.

Illetve azzal se értek egyet, hogy Kína ezt a versenyt röhögve kibírná, mert nem. Nem bírná ki, sőt, recseg-ropog az egész gazdasága, ami persze nem jelenti azt, hogy tönkremennének, de ha beüt egy válság náluk, amire van esély, na akkor azt megérezné mindenki.

Amúgy meg az egész világ akkor lenne jobb helyzetben, ha nem Kínától függene sok-sok gyártás ill. nem ahhoz kötnék a cégek a jövőjüket, hogy mennyi árut tudnak ott is eladni, mert ezek igencsak visszahatnak miránk is.
17 napja
slowmotion Dallas Cowboys 11 822 — Cowboys fan
Igor
dettó.
azt megértem, ha valakinek mindenről van valami véleménye, csak azt utálom, amikor azt képzeli, hogy ez a vélemény minden esetben maga az igazság.
| és különben is, egy ilyen ember éppen elég a világon, nem szeretnék konkurenciát. 😀 |
17 napja
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 12 068 — God's Own Sling fan

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
18 napja
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 13 244 — The only discipline that lasts, is self discipline
Más téma. Alapvetően bírom Puzsért, talán éppen ezért idegesít fel az átlagnál is jobban, hogy nem tudja a saját határait. Miért nem elég neki, ha morálról, kultúráról, történelemről, társadalomról beszél? Miért kell neki belepofáznia a gazdaság, technológiai fejlődés, környezetvédelem, stb. ügyekbe is? Itt ez a két értelmes ember, és két óra alatt annyi szamárságot hord össze, hogy a végeredmény körülbelül a tévés távgyógyító szintre süllyed. 😕

(A formátum a rossz. Mindenkinek joga van bármihez hozzászólni, nem azt kritizálom, hogy elmondja a véleményét. Nem ért hozzá, hülyeségeket hord össze, nem lenne baj. De ne egy pódiumra kiülve, emberek előtt, előadó szerepkörben tegye.)



Szerkesztette: peterk2005


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
18 napja
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 13 244 — The only discipline that lasts, is self discipline
Ez így általánosítás. Van amikor rinyálás a rinyálás. A "minden politikai erő szar, mindenki lop, itt választani sem érdemes, úgyis megette a fene" az rinyálás. Meg az is, ha elviszi a házamat a vihar, aztán szidom a világot, mert nem kötöttem rá biztosítást. De az nem, ha elvárom, hogy a mentő gyorsan és a megfelelő kórházba vigyen, ahol gyorsan és megfelelően ellátnak. Mert befizettem az adómat, hogy elvárhassam. És erre nem az a megoldás, hogy vegyem meg magánegészségügyben is még egyszer a szolgáltatást. (Legalább az alapszolgáltatást.) Oktatásügyben hasonló a helyzet. És a piaci versenyben is. Az adómat többek között azért fizetem, hogy olyan szabályozók és olyan piaci környezet legyen, amiben nincs olyan, hogy minden 3. pályázaton eleve el sem indulok, mert tudom előre, hogy ki lesz a nyerő...


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
18 napja
Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 15 012 — Aki NER az nyer!
Abban, hogy minek kéne lennie szerintem mindenki egyetért.
Én azt mondom, és fenntartom, hogy ami van, abban kell boldogulni, nem pedig rinyálni.
Persze a kettő együtt is lehetséges, van aki boldogul és rinyál is, de ez a ritkább. Peterk ilyen, Igor ilyen, okés.
De a legtöbb rinyáló megelegszik a rinyálással, amint másra tudja kenni a felelősséget, jelen esetben Orbánra, Fideszre, kormányra, államra (korábban Gyurcsányra, komcsikra, kormányra, államra), és meg se próbál teljes erőbedobással boldogulni.
Én egyszerűen nem látom a rinyálás hasznosságát, értelmét, előremutatóságát semennyire sem.
Azt meg pláne nem, hogy az legyen a bűnbak, jelen esetben egy Tiborcz, egy Garancsi, egy Lázár, bárki, aki adaptálódott a feltételrendszerhez, és abban sikeres. (Olyannyira, hogy idővel nem csak használja a rendszert, hanem lehetőségei szerint alakítja is.)
A Horthy-korszakban is teremtődtek vagyonok, a Kádár-érában is, a rendszerváltás privatizációjának nevezett szabadrabláskor, az ezredfordulón is, az EU-tagságunk első éveiben, és a NER-ben is.
Mindig a most az érdekes persze, de már a kapitalizmus hajnalán is az volt a mondás, hogy csak az első millójáról ne kérdezzék az embert.
Sőt, azt megelőzően a történelmi családok, nagybirtokosok, az Andrássyk, Esterházyk, vagy az angol, német, nyugat-európai elit se tiszta kézzel és úri huncutság nélkül szerezték vagyonaikat. Ami nem legitimizál semmit, csak mutatja, hogy mennek a dolgok az emberiség történelmében állandóan.
Sose a rinyálás hozta el a boldogságot.
Se egyéni, se társadalmi szinten.