Florida Atlantic Owls [FAU]

Alapítás
2004
Konferencia
C-USA
Divízió
Keleti csoport
Város
Boca Raton (Florida)
Stadion
FAU Stadium (29,419)

Weboldal
http://www.fausports.com

Az 1961-ben alapított, közel 31 ezres hallgatói létszámú Florida Atlantic University a hatodik legnagyobb egyetem Florida államon belül. A Boca Ratonban (magyarul "egérszáj") található iskola a híres Palm Beachtől alig 50 kilométerre fekszik és kb. 2700 alkalmazottjával a legfőbb munkáltató a folyamatosan fejlődő, üzleti központként és üdülőövezetként egyaránt ismert városban. Az egyetem egy II. Világháború során létrehozott katonai légibázis alapjaira épült.

fau

A FAU első sportszakosztálya 1979-ben indult el, míg a futballra 2001-ig kellett várni. A főedző az a Howard Schellenberger lett, aki két programot, a Miamit és a Louisville-t is megmentett a megszüntetéstől, sőt 1983-ban a Miami Hurricanes-szel bajnoki címet nyert, illetve dolgozott az Oklahománál és a Baltimore Colts-nál is. 1998-ban a futballügyekért felelős igazgatónak nevezték ki (mely feladat igazából a támogatók meggyőzéséből és pénzgyűjtésből állt), és mikor egy évre rá az iskola elnöke felkérte, hogy nevezzen ki HC-t, saját magára esett a választása. 2001-től, első négy idényükben másodosztályú függetlenként szerepeltek, 2003-ban a rájátszás elődöntőjéig meneteltek. 2005-ben csatlakoztak az FBS-es Sun Belt Conference-hez, nyitásként 2-9-es, egy szezonnal később 5-7-es mutatóval zárva. A FAU 2007-ben érte el eddigi csúcspontját, az alapszakaszban összehozott 7-5-ös mérleggel ültek fel a Sun Belt trónjára, első bowljukon, a New Orleans Bowlon pedig a Memphis-t győzték le 44-27-re. A lendület 2008-ban még kitartott, 6-6-tal újabb utószezoni meghívó és diadal (Motor City Bowl, vs Central Michigan), ám a gyerekkora óta súlyosan beteg fiát ebben az esztendőben elvesztő Schellenbergeren érezhető volt, hogy már nem tud kellőképp koncentrálni az edzősködésre. 2009-től fokozatos visszaesés, a HC 1-11-es búcsúja 2011-ben így elég szomorkásan alakult. Az őt követő Carl Pelini karrierje aztán még csúnyább fordulatot vett, a 3-8-as debütálás után a 2013-as idény közben menesztették, mert marihuána- és kokainfogyasztáson kapták. Az ideiglenesen beugró Brian Wright zsinórban négy meccset nyerve 6-6-ra mentette az évet. 2014-et nemcsak új edzővel, hanem új konferenciában is kezdték, a floridai térségben rendkívül jó toborzó hírében álló Charlie Partridge a Conference USA mezőnyében bizonyíthatott.


Érdekességek:

  • A Florida Atlantic hazai mérkőzéseit korábban a Lockhart Stadiumban rendezte, de néha a Dolphins stadionját is albérletbe vették. 2011-ben készült el a kampuszon felhúzott új, 30 ezer férőhelyes FAU Stadium, mely 2014-től a Boca Raton Bowl színhelye is egyben

  • A program kabalafigurája az üregi bagoly, az Amerikai ornitológiai társaság az egyetem területét hivatalos "bagoly szentélyként" tartja nyilván

  • Korábbi neves játékosok, akik az NFL-ben is megfordultak: Rusty Smith, Rob Housler, Lestar Jean, Alfred Morris. Utóbbi hatodik körös választásként futott újonc szezonjában 1613 yardot a Redskins színeiben

  • Az Owls legnagyobb riválisa a közeli FIU, a velük folytatott derbi elnevezése a Shula Bowl, a párharcot 9-3-mal a FAU vezeti