East Carolina Pirates [ECU]

Alapítás
1932
Konferencia
American
Divízió
Keleti csoport
Város
Greenville (North Carolina)
Stadion
Dowdy-Ficklen Stadium (50,000)

Weboldal
http://www.ecupirates.com

Észak-Karolina legdinamikusabban fejlődő egyeteme, az East Carolina University a harmadik legnagyobb hallgató bázissal bír az államban, majdnem 28 ezren tanulnak Greenville-ben. A város temérdek elsőrangú BMX-versenyzőjéről, az intézmény pedig a szórakoztatóipar nagyágyúiról híres. Innen indult a focis kötődéssel is bíró „The Blind Side” film sztárja, Sandra Bullock, a rendező/író/producer Kevin Williamson, akinek a Sikolyt, a "Tudom mit tettél tavaly nyáron"-t, a "Dawson és a haverok"-at vagy a Vámpírnaplókat köszönhetjük, valamint napjaink első számú pankrátor szervezete, a WWE atyja, Vince McMahon és neje is az ECU hírnevét öregbíti. A focisták két zászlóvivője David Garrard és Chris Johnson. North Carolina gyakori állomáshelyéül szolgált a kalózoknak, mivel Greenville az állam keleti, tengerhez közeli részén található, így itt olyan rendszeres vendég volt a híres „Fekete szakáll”, hogy még az egyetem sportegyletének logóját is róla mintázták. A Pirates név 1934 óta használatos, a kabalát PeeDee-nek hívják 1983 óta az Észak- és Dél-Karolinán át húzódó Pee Dee folyó miatt. Korábban Teachers [Tanárok] néven futottak, de ezt nem találták kellően energikusnak és lelkesítőnek, ezért történt a váltás. Számos kabalaállat is feltűnt a pálya környékén, mielőtt a nyolcvanas években megjelent volna a kalóz. Buc, a dán dog három évig szolgálta a csapatot, de a harmincas évek elején előfordult, hogy élő vadmacskát is kivittek a meccsekre. A hivatalos színek az arany és a lila.

ecu

Történelem
Kenneth Beatty keze alatt indult el a futball 1932-ben. Sok sikert nem hozott az első évtized, első nekifutásra még pontot sem tudtak csinálni. A nagy áttörés 1941-ben jött el, eddigi egyetlen veretlen szezonjuk után azonban nem válhattak nagyágyúvá, mert közbeszólt a II. világháború. 1944-ben az akkori edző, John Christenbury meghalt a hírhedt – 320 áldozatot követelő – kaliforniai Port Chicago-i robbanásban, így nem volt egyszerű újraszervezni a programot. 1952-ben egy 6-3-2-es alapszakaszt követően megérkezett a NAIA-s (egy az NCAA-nél kisebb felsőoktatási sportszervezet) Lion’s Bowl meghívója, de ott kikaptak a Clarion College-tól. Egy évvel később megszületett az első konferencia bajnoki cím is, ám a North State nevű csoportot képviselve a liga Bowl meccsén 12-0-ra ismét veszítettek. Néhány gyengébb évet átélve Clarence Stasavich megjelenésével változtak a dolgok. Az ECU gyakori edzőváltásaival szemben az új mester 16 évig szolgálta korábbi kenyéradóját, és itt is hosszú távon számoltak vele. 1963-65 között sorra jöttek a 9-1-es mérlegű szezonok, különböző Bowlokon legyőzték a Northeasternt, a UMass-t, és a Maine-t is, Stasavich pedig az NAIA év edzője díjat nyerte el 1964-ben. Szintet is léptek ’65-ben, annak a Southern konferenciának lettek a tagjai, amely manapság a másodosztály egyik csoportja. Az akklimatizálódást túlélve 1972-ben és 1973-ban is 9-2-es mérleggel nyerték meg a Southern konferenciát, mindkét alkalommal a North Carolina valamint az NC State elleni derbiket bukták el. Három év alatt két edzőjüket is elhappolta egy-egy nagyobb merítési lehetőségekkel bíró klub, a Virginia illetve a Duke.

1974 több legendás meccset is hozott. A volt Alabama segédedző, Pat Dye került a gárda élére. Október 24-én Stasavich mester elhunyt, éppen a UNC elleni meccs előestéjén. A kalózok másnap aratták első győzelmüket a Tar Heels felett, 38-17 arányban. Két hétre rá az ex-HC Sonny Randle és a Virginia Cavaliers volt az ellenfél. Mikor a szakembert arról kérdezték, hogy milyen érzés az ACC-ben dolgozni, annyit felelt, hogy „olyan mintha az almát hasonlítanánk a narancshoz”. A kiscsapat 61-10-re legyőzte a Virginiát, a drukkerek meg is dobálták a volt kedvencüket almával és naranccsal egyaránt, és azt kiabálták folyamatosan, hogy „We can handle, Sonny Randle” vagyis „megoldjuk mi, Sonny Randle”. 1976-ban a Southern-től bajnoki címmel búcsúztak, egy év múlva immár függetlenként a Duke-kal is találkoztak, ahol a másik volt edzőjük, Mike McGee ült a padon. Kevésbé ellenséges közegben, 17-16-ra győztek az arany-lilák idegenben. 1978 óta első osztályú az ECU Pirates. Debütáló szezonjuk 8-3-mal zárult, meghívót nyertek az Independence Bowlra, ahol a Louisiana Tech-et verték. A második évben a 7-3-1-es mérleg ellenére sem kaptak meghívót, Dye kis wyomingi kitérővel aztán az Auburn edzője lett. Utóda, a néhai Pirates játékos Ed Emory munkája 1983-ra ért be, ekkor 8-3-as szezont futottak, és az év végi AP top25 20. helyére rangsorolták őket. A történelmi esemény oka, hogy három vereségük során mindössze 13 kombinált ponttal maradtak alul a Florida, Miami, Florida State trióval szemben. Magasra került a mérce, amibe több edző is belebukott később, kezdve éppen Emory-val. Dye miatt 1980-ban kirúgták Wyomingból Bill Lewis-t, akit így szabadon el lehetett csábítani Greenville-be. Eleinte csak 1-1 figyelemfelkeltő győzelmet arattak (például a Cincinnati vagy a Virginia Tech ellen), a nagy dobbantást 1991 hozta el. Az Illinois elleni nyitómeccsen elszenvedett vereségből okulva 10 győzelem következett zsinórban, pedig olyan országos hírnevű gárdákkal is összefutottak, mint a Pittsburgh, South Carolina, Syracuse vagy a VT. A Peach Bowlon egy nagy fordítással a North Carolina State-t is két vállra küldték, így az év végi rangsorban a 9. hely jutott az East Carolinának. Lewis lett az év edzője, nem is tudták megtartani, a Georgia Tech csábította el.

Steve Logan támadó-koordinátor ülhetett be a főedzői székbe, és fel sem állították onnan 10 éven keresztül. Az első sikeres szezon csúnya véget ért (0-30 a Liberty Bowlon, vs. Illinois), de egy évvel később ugyanott vigasztalódtak a Stanford legyőzésével. Mivel független csapatként megeshetett velük, hogy 8-3-as mérleggel sem hívták meg őket Bowlea, 1997-ben úgy döntöttek belépnek a Conference USA-be, amelynek máig tagjai. Ezzel szinte egyszerre kezdődött a David Garrard-korszak, amire jó szívvel emlékezhetnek a kalózok hívei. A legendás mester, „Dr. Lou” vagyis Lou Holtz fia, Skip kezébe 2005-ben került a karmesteri pálca. A regnálása előtti két évben összesen szerzett a csapat 3 győzelmet, így nem volt könnyű dolga, de elsőre bíztató 5-7-es mérleget produkált. Elakpták a fonalat, négy éven át mindig Bowl szereplésig jutottak. Legjobb évük a 2008-as volt, a nyitónapon ugyanis T.J. Lee blokkolt puntjával 27-22-re legyőzték a 17. kiemelt Virginia Tech-et, egy héttel később pedig a 8. helyezett West Virginiát oktatták 24-3-ra. Az előző évi Boise State-verést (Hawaii Bowl) beszámítva hármas veretlenségi sorozatot szőttek rangsorolt együttesek ellen. Az AP a 14. pozícióba helyezte ekkor az ECU-t, 1992 óta a legelőkelőbbre. Év végén a Tulsa ellen begyűjtötték a C-USA bajnoki címét, majd mehettek a Liberty Bowlra, ahol viszont a Kentucky túl nagy falatnak bizonyult. 2009 is hasonlóképpen zajlott, a Houston ellen nyerték meg a konferenciát, de a Liberty Bowlon egy másik SEC csapat, az Arkansas állta útjukat. Januárban Holtz bejelentette, hogy a South Floridához távozik. Ruffin McNeill, az 1980-ban végzett - csapatkapitány, három idényen át kezdő - defensive back, a Texas Tech DC-je lépett a nyomába. Vele 2010 felemásan alakult (6-7, kudarc a Military Bowlon), a mélypontot 2011 jelentette a 5-7-es negatív mutatóval. Innen felfelé vezetett az út, 2012-ben 8-5, 2013-ban 10-3, melyre a koronát a The American konfhoz való csatlakozás tette fel. A szurkolók régóta vártak erre, ám üröm az örömben, hogy ez a csoport már nem az a Big East volt, akitől ameghívót eredetileg szerették volna, hanem az átrendeződés miatt annak egy jelentősen meggyengült utódja. Viszont a Pirates előszeretettel köt le meccseket nagynevű ellenfelekkel, főleg a North Carolina, South Carolina, Virginia Tech trióval. Új helyükön 2014-ben 8-5-ös mérleggel mutatkoztak be.

Stadionjuk a Dowdy-Ficklen Stadium. 1963-ban épült és gyakran bővítették, 2010-ben 43 ezerről 50 ezerre nőtt az ülőhelyek száma. Szomorú emlék, hogy a Marshall Egyetem itt, a Bagwell Fielden szenvedett vereséget mielőtt a szörnyű légi katasztrófa bekövetkezett, 1970-ben. A focicsapat eddig 21 All-American játékost nevelt ki, 2014 óta az American Athletic Conference tagjai. 20 bowlon 9 győzelem és 11 vereség a mérlegük. Az NFL drafton 2015-ig bezárólag 64 játékosuk kelt el, az első a Browns által választott Roger Thrift irányító. Thrift az egyike azon 4 játékosnak, akiknek visszavonultatták a mezét. James Speight 2700 yardot futott kalóz évei alatt, és az egyik meccsen egyedül szerzett 26 pontot. Robert Farris és Norman Swindell még az ECU aktív tagja volt, mikor Farris autóbalesetben, Swindell vízbefulladás következtében elhunyt.

Riválisok, érdekességek
North Carolina State - Az állam legnagyobb egyeteme 85 mérföldre (137 km) található, 1970-től kezdve 17 éven át mindig megmérkőztek Raleigh-ben, aztán egy pályán kívül incidens miatt csak öt évvel később, semleges pályán, a Peach Bowl keretein belül találkoztak, amit hátrányból felállva nyert 37-34-re a Pirates. A hagyomány azért szakadt meg, mert nem tudtak megegyezni a hazai pálya használatáról. Az első greenville-i látogatásra csak 1999-ben került sor, ekkor 23-6-os vereséggel küldték haza a farkasokat. Az örökmérleg 16-12 az NC State javára

North Carolina - Ugyancsak az állambéli közelségre alapuló versengés ez, ami 1972 és 1981 között volt alapvető program, utána 20 évig egyetlen meccset sem kötöttek le egymással, de az ezredforduló után felelevenítették. A Tar Heels 12-4-1 arányban dominál, viszont 2014-ben az ECU 70-41 arányban alázta meg a UNC-t

West Virginia - 1970-ben kezdődött a közös történet, és a 21. fejezetnél tart, amiből összesen hármat nyertek meg a kalózok, az első idegenbeli győzelem még várat magára

Virginia Tech - 1956-ban simán nyert 37-2-re a Hokies, utána harminc évig nem is forszírozták az újabb találkozót. Napjainkban rendszeresen megmérkőznek, például a VT kampuszon történt öldöklés után is a Pirates volt az első ellenfelük.
 

A hazai meccsek koreográfiájának menetrendje:
A mérkőzéseket megelőző nap a „lila-arany péntek”, csak ilyen színbe öltöznek a drukkerek. Szombaton a „kalózséta” a kezdet, a baseballpályától gyalogol el a keret a futballstadionba, mögöttük a szurkolósereggel. Miután minden készen áll, elsőként felolvassák Alfred H. Lockamy „Ghost on the Wind” című versét, majd felcsendül Jimi Hendrix dala, a Purple Haze, erre vonulnak be a játékosok. Touchdown vagy nagy játék esetén az EC Victory indulót fújja a rezesbanda, 2007 óta az aláfestő zene Udo Cheek szerzeménye, a Purple and Gold. A pontszerzéseket ágyúdörrenés kíséri, a pályára érkezéshez hasonlóan. A harmadik és a negyedik negyed közötti szünetben zászlócsere történik a stadionban, emlékeztetve a játékosokat, hogy ideje az utolsó erőtartalékaikat is mozgósítani. A találkozó végén a hallgatók, az edzők és a focisták közösen éneklik el az iskola indulóját.